2014. július 31., csütörtök

Körtetorta csokoládéval

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg kristálycukor
  • 1 tojás
  • csipet só
  • 1-2 evőkanál hideg víz
A töltelékhez:
  • 3 db érett körte
  • 10 dkg étcsokoládé (45%-os)
  • 2 db tojás
  • 2 dl tejszín
  • 10 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
A tetejére:
  • mandulaforgács


Elkészítés:

Egy tálba beletesszük a csipet sóval összekevert lisztet és a vajat, majd elkezdjük összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, hozzákeverjük a cukrot, majd a közepébe mélyedést csinálunk, beletesszük a tojást és 1 evőkanál hideg vizet. Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, ha szükséges, még pici vizet lehet kanalazni hozzá. Ezután fóliába csomagoljuk, és 15 percre hűtőbe tesszük pihenni.

A hűtőből kivesszük a tésztát, majd piteforma méretűre kinyújtjuk, és kibéleljük vele a formát.

A csokoládét apróbb darabokra tördeljük, majd gőzfürdő fölött felolvasztjuk. Ezután a formában lévő tésztára csorgatjuk, és egyenletesen elkenjük. Visszatesszük a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen, míg elkészül a töltelék.

A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, és ízlés szerinti cikkekre felszeleteljük.

Egy tálba beletesszük a tojásokat, majd hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, és kézi habverővel habosra keverjük. Ezután hozzákeverjük a tejszínt is.

A csokoládéval megkent tésztát kivesszük a hűtőből, majd ráhelyezzük a körtecikkeket, és óvatosan felöntjük a tejszínes-tojásos keverékkel.

Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt készre sütjük. A sütési idő felénél (kb. 15 perc) megszórjuk a tetejét mandulaforgáccsal, majd visszahelyezzük a sütőbe, és készre sütjük.

A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni, majd tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórjuk.


Matcha-krémes torta

Hozzávalók:


A csokis piskótához:
  • 10 dkg csokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 4 kanál barnacukor
  • fél csomag sütőpor
  • 4 kanál liszt
A fehér piskótához:
  • 4 tojás
  • 4 kanál cukor
  • fél comag sütőpor
  • 4 kanál liszt
  • 0,5 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj
A krémhez:
  • 20 dkg puha vaj
  • 25 dkg mascarpone
  • 10 dkg barna cukor
  • 3 tojás
  • 3 kanál barnacukor
  • 3 púpozott kiskanál matcha teapor
A mázhoz:
  • 5 dkg kakaóvaj
  • 1 kiskanál matcha teapor

Elkészítés:

A csokis piskótához megolvasztjuk gőz fölött a csokoládét a vajjal, majd kevergetve kihűtjük. Amíg a csoki hűl, felverjük a tojások fehérjét 2 kanál barnacukorral, a sárgáját pedig habosra keverjük másik 2 kanál barnacukorral. A sárgájához hozzáadjuk a sütőport, a lisztet, a kihűtött vajas csokoládét, és lazán belekeverjük a habot is. Kivajazott, lisztezett kapcsos tortaformában tűpróbáig sütjük.

A fehér piskótát ugyanúgy sütjük, de vajas csoki helyett napraforgóolajat adunk hozzá.

A krémhez a tojást a barnacukorral gőz felett folytonos habverővel kevergetve addig főzzük, amíg a tojás besűrűsödik és habosan-finom krémes nem lesz. A tűzről levesszük és tovább kevergetve langyosra hűtjük, majd mixer segítségével összedolgozzuk a mascaponés vajjal és a matcha teaporral.

A mázhoz gőz fölött felolvasztjuk a kakaóvajat a matcha teaporral, majd amikor kissé kihűlt, hozzákeverjük a krém 1/4-hez.

A csokoládélapot megkenjük a krém 3/4-vel, rátesszük a sárga lapot, és megkenjük a mázzal.


2014. július 30., szerda

Tojáslikőrös meggytorta

 

Hozzávalók:

   A tésztához:
  • 4 tojás
  • 10 dkg kristálycukor
  • 10 dkg finomliszt
  • 2-3 dkg étkezési keményítő
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1-2 dkg kakaópor

A meggyes krémhez:
  • 3 dkg kristálycukor
  • 1 üveg (720 ml) meggybefőtt
  • 1 csomag vanília ízű pudingpor

A tojáslikőrös krémhez:
  • 16 g színtelen zselatin
  • 20 dkg margarin
  • 1,5 dl tojáslikőr
  • 5 dkg kristálycukor
  • 3,5 dl tejszín
A torta bevonásához:
  • 6 g színtelen zselatin
  • 4 dl tejszín
  • 2 dkg kristálycukor
  • 1,5 dl tojáslikőr
  • 2 csomag habfixáló
A díszítéshez:
  • kakaópor
  • csokoládéforgács (vagy tortadara)

Elkészítés:

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, közben beleszórjuk a kristálycukrot és csipetnyi sót. Egyenként beledolgozzuk a tojássárgákat, majd rászitáljuk a keményítővel, a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet.

A tésztát az alján sütőpapírral kibélelt, 26 cm-es, kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben, 175 Celsius-fokon 25-30 percig sütjük.

A kimagozott meggybefőttet lecsöpögtetjük, levét felfogjuk. A tortaforma karimáját kissé meglazítjuk és a piskótát a formában hűlni hagyjuk.

A meggyes krémhez a pudingport kb. 5 evőkanál meggylében a cukorral elkeverjük. A megmaradt meggylevet 1 dl vízzel felforraljuk. Belevegyítjük a feloldott pudingport, kevergetve kb. 1 percig főzzük, majd beleforgatjuk a meggyet.

A tortalapokat keresztben félbevágjuk. Az alsó lapra úgy halmozzuk rá a meggyes krémet, hogy közben kb. 1 cm szabadon maradjon. Köréje karimát pattintunk.

A tojáslikőrös krémhez beáztatjuk a zselatint. A margarint a tojáslikőrrel és a cukorral simára kikeverjük. A feloldott zselatint kevés krémmel elvegyítjük, majd a megmaradt krémhez adjuk. A tejszínt felverjük kemény habbá, és a krémbe forgatjuk. A krém negyedét a meggyrétegre simítjuk.

A másik tortalappal befedjük, és megkenjük a megmaradt krémmel. Körülbelül 3 órára hűtőszekrénybe állítjuk.

A torta bevonásához a zselatint beáztatjuk, félretesszük. A tejszínt kemény habbá felverjük, közben beleszórjuk a habfixálót és a cukrot. A karima eltávolítása után a torta oldalát bevonjuk habbal, a maradékot pedig nyomózsákba töltjük, és a torta szélére körben peremet nyomunk. A feloldott zselatint a tojáslikőrrel összekeverjük, és a tortára öntjük. A tortát kb. 30 percre hűtőszekrénybe állítjuk.

A megmaradt tejszínhabból a torta tetejére habokat nyomunk. Végül a torta oldalát kakaóporral meghintjük, és a tetejét kidíszítjük a csokoládéforgácsokkal.
 
 

Szabolcsi almás máktorta (Ország tortája 2012) háziasszony módra

Hozzávalók:

    Egy közepes méretű szögletes tortához:
    A tésztához:

  •     6 tojásfehérje
  •     6 evőkanál cukor
  •     pici só
  •     1 mokkáskanál őrölt fahéj
  •     1 citrom reszelt héja
  •     18 dkg darált mák
  •     2 evőkanál az almás töltelékből
  •     6 dkg köles pehely

    Az almás töltelékhez:
  •     80 dkg nyári alma
  •     fél citrom leve
  •     1 kiskanál őrölt fahéj
  •     5 dkg cukor

    A vaníliakrémhez:
  •     6 tojássárga
  •     7 evőkanál cukor
  •     2 kiskanál vanília-kivonat
  •     6 dl tej
  •     7 dkg étkezési keményítő
  •     4 dl habtejszín

Elkészítés:

Először az almás tölteléket készítem el. Egy serpenyőbe reszelem a megpucolt és lereszelt almákat, meghintem a cukorral, citromlét facsarok rá, megszórom őrölt fahéjjal, és közepes lángon, figyelve, hogy ne ragadjon le, addig párolom, amíg a levét elpárologja, ekkor átszedem egy tálra, és hagyom kihűlni.

 Utána a vaníliás krémet készítem el, mert ennek is hűlnie kell. Egy tálban a tojások sárgáját géppel kikeverem a cukorral, a vanília-kivonattal, egy kevés tejjel és a keményítővel. A maradék tejet felforralom, majd lehúzom a tűzről, és folyamatos kevergetés mellett hozzácsurgatom a tojássárgájás keveréket, amivel addig főzöm, amíg egy sűrű pudingszerű állagot érek el. Ekkor lehúzom a tűzről, és egy jéggel teli nagyobb edénybe teszem, hogy minél előbb lehűljön.

Amikor kihűlt összekeverem a 4 dl felvert habtejszínnel.

A tésztához a tojások fehérjét a cukorral keményre verem, ezután adom hozzá a reszelt citromhéjat, a fahéjat, sót és a darált mákot, amit előtte összekevertem 2 evőkanál almás töltelékkel. Végül belekeverem a kölespelyhet.

A sütőt előmelegítem 180 C fokra. A sütő saját tepsijébe sütőpapírt teszek, erre egyengetem el a tészta 2/3 részét, betolom és megsütöm. A köles miatt a sütés tovább tart, mintha liszttel készülne, kb. 25 perc alatt sül meg. Ekkor kiveszem, a tésztát sütőpapírral együtt kihúzom a tepsiből, rögtön keresztben és hosszában elfelezem (4 felé vágom), és új papírt teszek a tepsibe, ennek már csak a felére kenem el a maradék tésztát, és azzal is ugyanígy járok el.

A torta összeállítása: egy tálcára alulra rakok egy lapot, erre kenem a vaníliás krém 1/4 részét, majd egy újabb lap következik, erre az almás töltelék felét töltöm, azután megint egy mákos lap, erre megint vaníliás krém, majd megint mákos lap, és erre az almás krém maradéka, majd az utolsó krémmel töltött lap, krémmel fedem be a tetejét és az oldalát is. Darált mákkal meghintem az oldalait.


2014. július 27., vasárnap

Áfonyás joghurttorta

Hozzávalók:


  A kekszes alaphoz:
  •     15 dkg édes keksz
  •     15 dkg kakaós édes keksz
  •     15 dkg margarin

    A habos-joghurtos töltelékhez:
  •     40 dkg natúr joghurt
  •     10-15 dkg porcukor
  •     2 csomag vaníliás cukor
  •     25 dkg áfonya
  •     citromlé
  •     2 dl habtejszín
  •     20 g zselatin

Elkészítés:

A kekszet aprítóval összeaprítjuk (vagy ledaráljuk). A margarint forráspontig hevítjük, majd a darált kekszre öntjük, és jól összekeverjük.

Egy 24 cm-es tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd beleöntjük a kekszes masszát. Kézzel egyenletesen belelapogatjuk és lenyomkodjuk. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük pihentetni.

A joghurtból kiveszünk 2-3 evőkanállal, majd a maradékhoz hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, ízlés szerinti mennyiségű citromlevet, és jól kikeverjük.

A 2-3 evőkanál joghurtot kevergetve forráspontig hevítjük, majd a tűzről levéve belekeverjük a zselatint. Simára keverjük, és kevergetve kihűtjük. Ezután a kikevert joghurtos masszához keverjük.

A tejszínt kemény habbá verjük (ha növényi tejszínt használunk, akkor nem, de ha habtejszínt használunk, akkor habfixáló is kell hozzá, mert különben összeesik a krém). Végül a joghurtos-zselatinos keverékhez apránként, óvatosan hozzákeverjük a keményre felvert tejszínt. Keverés közben hozzáadjuk az áfonyát is.

A hűtőből kivesszük a kekszes alapot, majd a tetejére kanalazzuk a joghurtos-habos tölteléket. A tetejét egyenletesen elsimítjuk, majd 1-2 órára visszatesszük a hűtőszekrénybe, hogy a krém teljesen megdermedjen.



Barnasörös kávétorta

Hozzávalók:


      A tésztához:
  • 6 tojás
  • 6 kanál cukor
  • 0,5 dl olaj
  • 8 kanál liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kanál instant kávé
      A krémhez:
  • 5 dl barnasör
  • 25 dkg mascarpone
  • 10 dkg porcukor
  • 2 tojás
  • 2 kanál barnacukor
    Az összeállításhoz:
  • 1 dl főtt kávé
  • 1 kanál instant kávé

Elkészítés:

A barnasört addig főzzük, amíg kb. 1 dl nem marad belőle, és vastag, kulimásszerű lesz.

A krémhez a tojásokat gőz felett habosra főzzük a cukorral, folytonos kevergetés mellett, majd kihűtjük. A mascarponét habosra keverjük a cukorral, a kihűlt tojáshabbal, majd a sörredukcióval. Hidegre tesszük.

http://tortarecept.blogspot.hu/2014/07/barnasoros-kavetorta.html A tésztához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, az olajjal, a sütőporral és a kávéval, majd hozzáadjuk a keményre felvert fehérjéket. Sütőpapírral bélelt 22X38 cm-es tepsiben tűpróbáig sütjük, kihűtjük, 2 lapra vágjuk.

A lapokat meglocsoljuk a kávéval, megkenjük a krémmel, majd bevonjuk a maradék krémmel.
 

Ír almatorta barackkal és kardamommal

Hozzávalók:

Egy 22 cm-es formához:
  • 33 dkg finomliszt
  • 12 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 1 db tojás
  • 1 dl tej
  • pici só
A töltelékhez:
  • 1 db alma
  • 2-3 db barack
  • fél mokkáskanál őrölt fahéj
  • 4-5 db zöld kardamom belső magjai
  • fél mokkáskanál őrölt gyömbér
  • 2 lapos evőkanál cukor

Elkészítés:

A puha vajat a liszttel elmorzsolom, majd hozzáadom a felvert tojást, a tejet, a sót meg a vaníliás cukor felét. Összekeverem, egészen lágy tésztát kapok.

A sütőt előmelegítem 175 C fokra.

Egy közepes méretű pitetálat (vagy hőálló tányért) kivajazok, és ebbe nyújtom vagy nyomkodom bele a tészta felét.

Rászeletelem a tésztára a megpucolt barackokat, majd a megtisztított, kisebb kockákra vágott almát.

Egy tálkában összekeverem a 2 evőkanál cukrot a fahéjjal és a gyömbérrel, a kardamommagokkal és a fél vaníliás cukorral. Ezt a keveréket szórom a gyümölcsök tetejére (jobb, ha kávédarálóban összedaráljuk a kardamom miatt).

Lisztezett asztalon kerekre nyújtom a megmaradt tésztát, ráemelem a piteformára, a széleit lenyomkodom. A maradékból alma formát és levélformát készítek a tetejére, a közepén vágok egy kereszt alakú nyílást a keletkező gőzöknek.

Egy pohárba kevés tejet öntök, ezt ecsettel szétkenem a tészta tetején, meghintem vékonyan kristálycukorral, és betolom az előmelegített sütőbe 55-60 percre. Addig sütöm, amíg szép aranyszínű, ropogós lesz a külseje.


Citromtorta mascarponekrémmel

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 20 dkg keksz
  • 10 dkg vaj
A mascarponekrémhez:
  • 20 dkg mascarpone
  • 5 dl tejszín
  • 10 dkg cukor
  • 2 citrom héja és leve
    A vajas citrom krémhez:
  • 2 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 10 dkg cukor
  • 1 kanál étkezési keményítő
  • 2 citrom reszelt héja és kicsavart leve
  • 10 dkg vaj
A tetejére:
  • baracklekvár
  • cukrozott citromhéj

Elkészítés:

Az apróra tört kekszmorzsát összekeverjük az olvasztott vajjal, és belenyomkodjuk egy kapcsos tortaformába. 10 perc alatt pirosra sütjük, kihűtjük.

A vajas citromkrémhez összekeverjük a hozzávalókat a vaj kivételével, és lassú tűzön pár perc alatt folytonos kevergetés mellett megfőzzük. Akkor a tűzről levesszük, és apránként hozzáadjuk a felkockázott vajat. Hűtőben megdermesztjük.

A mascarponekrémhez minden hozzávalót mixer segítségével habosra keverünk, hűtőben lehűtjük.

A megsült kekszalapra halmozzuk a mascarponekrém felét, beborítjuk a vajas citromkrémmel, majd ismét mascarponekrémet teszünk. Hűtőszekrényben másnapig pihentetjük, majd bevonjuk baracklekvárral, cukrozott citromhéjjal díszíthetjük.


Epres-csokoládés Pavlova torta

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • 20 dkg kristálycukor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 1/2 teáskanál ecet
  • csipet só

    A krémhez:
  • 15 dkg mascarpone
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • reszelt citromhéj
    Tetejére:
  • eper
  • tortabevonó csokoládé




Elkészítés:

A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdjük habbá verni.
Amikor már kezd kifehéredni, habosodni, kanalanként, állandó keverés mellett hozzáadjuk a kristálycukrot. Amikor már eléggé kemény a hab, akkor belecsepegtetjük először az ecetet, majd hozzáadjuk a keményítőt is. 1-2 percig még tovább keverjük.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral (vagy szilikonlappal, arra nem ragad rá a habcsók, és sütés után szépen elválik), majd ízlés szerinti formában rákanalazzuk a keményre vert habot. Tetejét a kanállal kicsit megütögetjük, hogy kis kráterek keletkezzenek a hab tetején, ezekbe kerül majd a krém.

Előmelegített sütőben kb. 130-140 fokon (én légkeverésnél 120 fokon, 50 percig) 55-60 percig szárítjuk. Ezután a sütőt kikapcsoljuk, és kb. 30 percig a csukott ajtajú sütőben hagyjuk még száradni. Végül a sütőajtót kinyitva hagyjuk kihűlni, ha már csak langyos, akkor kivesszük, és így hűtjük ki teljesen.

A krémhez a mascarponét a tejföllel simára keverjük, majd hozzáadjuk az ízlés szerinti mennyiségű porcukrot, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat. Jó habosra keverjük, majd a teljesen kihűlt habcsók tetején lévő kis kráterekbe kanalazzuk.

Az epret megmossuk, lecsepegtetjük, majd félbevágjuk. Ezután a krém tetejére pakoljuk.

A csokoládét gőzfürdő fölött felolvasztjuk, majd az eper tetejére csorgatjuk. Pár percet várjunk, míg a csokoládé megdermed.

Tálaláskor éles késsel ízlés szerint felszeleteljük.